Édesapja nyomdokain


2017-09-25 12:00:42

Ferjáncz Attila örökös magyar ralibajnok, a magyar autósport hőskorának kiemelkedő alakja. Sajnos, ő már nem lehet közöttünk, viszont különleges időutazásra invitáltuk fiát, Andrást, aki a Hungaroring Classic szervezőinek meghívására vezeti majd édesapja egykori versenyautóját, egy Renault 17-es Gordinit. Megható, ugyanakkor izgalmas találkozás lesz ez.
„Tudni kell, hogy apunak sajnos egyetlen autója sem maradt meg, úgyhogy ez lesz a második versenygép, amit vezethetek – mondta Ferjáncz András. – Először egy tizenkettes Gordinivel versenyeztem Zsembery Barnával, most pedig jött ez a lehetőség. Mindenképp érzelmes pillanat lesz, és örülök, hogy ezzel is adózhatunk apu emlékének. Másrészt viszont élménynek sem lesz utolsó, hiszen nagyon szeretem a régi versenyautókat, teljesen más dimenziót képviselnek, mint a maiak, s abban a korban, amikor versenyeztek, űrtechnikát képviseltek. Érdekesség, hogy sohasem versenyeztem még a Hungaroringen, de versenytempóban már közlekedtem rajta. Nagyon szeretem a pályát, rettentően technikásnak tartom – minden megtett méter ajándék rajta.”